Jegyzettöredékek Emma naplójából

Kései nászút

*Figyelem, SPOLIER veszély! Ha még nem olvastad a Prológust azt javasoljuk, hogy előbb olvasd végig, és csak utána kezdj neki ennek a résznek!*

Erick ma reggel a szokottnál is jókedélyűbb volt. Noha az arcával történtek óta még mindig csak árnyéka önmagának, mégis jó volt látni, hogy szépen lassan kezd visszatérni belé az élet.
„Emma…úgy hiszem, itt az ideje, hogy összekössük a kellemest a hasznossal és ellátogassunk Gevennbe!”  Mondta rá jellemző, sejtelmes mosollyal a félig eltakart arcán. Én pedig hirtelen csak hümmögtem és bólogattam, a könyvkupacok mögé temetkezve. Mire felocsúdtam már nem volt a kis könyvtárban. Hamar rájöttem, hogy mit is akarhat valójában. Közeledett a születésnapom.
Kifogások sokaságát szedtem össze, "hogy nem szükséges a dolog" "Emilyvel kell lennem" de úgy tűnt Erick már rég elrendezett mindent, mint oly sok minden mást is azelőtt.
Kénytelen leszek belemenni a kis játékába...

-1054.Scráf nyarának második hónapja és huszonnegyedik napja. -

Születésnap…ugyan!
Kései nászút… ahogy azt a rossz nyelvek hívják, pedig valójában csak időszerű. Jobban belegondolva sosem hittem volna, hogy Erick ennyire türelmes lesz velem. De Ő mégis az volt,
pedig nem kellett volna. Biztos vagyok benne, hogy a sérülése vagy Emily születése közrejátszhatott a dologban, de még így is meglepő… Ez lenne a valódi Erick? Az udvarnak és a csőcseléknek eljátssza az erős királyt, de valójában kegyelmes?Vagy csupán nekem is eljátssza a megfelelő szerepet? Bárhogy is legyen, azt hiszem mindkettőnknek jót fog tenni egy kis levegőváltozás. 

-1054.Scráf nyarának második hónapja és huszonötödik napja.-

Gevenn, Gevennton királyság fővárosa. A napfény, a művészetek és az ezernyi ízek hazája. Nem csak Északon, de alighanem az egész világon. Mindig is szerettem volna ellátogatni ide, de a nagy háborúkban lerombolt város látképével nem akartam tönkretenni gyermeteg fantáziám festményeit.
Erick a kocsiúton igyekezett végig mellettem ülni. Ami eleinte feszélyezett, de úgy tűnt ezúttal nem fogja túlfeszíteni a húrt a kezeivel…
Tisztes távolságban maradtak, vele együtt.
 Helyette viszont felolvasott nekem egész úton. Hiába kérleltem, hogy hagyja, hisz én jobb szeretek magamban, egyedül olvasni. Ő csak mosolygott és folytatta. A gevenni félsziget mondáit ugyan már olvastam, a romantikus történeteik kimondottan szépek, de az ő szájából most valahogy egészen máshogy hangoztak . Erick nem csak szépen olvasott. Volt valami a hangjában, ami egészen lágy volt és néha borzongató… Gyűlölöm magam érte, de azt hiszem sikerült teljesen összezavarnia…

-1054. Scráf nyarának második hónapja és huszonkilencedik napja. -

Hihetetlen milyen finom ételek vannak itt Gevennben! Mintha nem is Északon járnánk! A tenger gyümölcsei itt valahogy egészen mások. Az a megannyi déliektől szerzett gyümölcsfa pedig valóban leírhatatlan. Rengeteg van belőlük és gyönyörűek! Jól tették, hogy elültették a magokat és nem hagyták, hogy a déliekkel vívott háború elpusztítsa ezt a szépséget.
A várost valóban megviselte a háború. De az emberek…az emberek itt valahogy sokkal boldogabbak. Mindenki mosolyog és önfeledten végzi a munkáját. Talán a napfény és a meleg áramlatok teszik mindezt? Bárcsak a kis Emilyt is elhoztuk volna…Biztos ő is élvezné!
Habár nem sokat tudna belőle felfogni, az is igaz. Jobb most neki Leyhenben, Ionával és a szoptatós dajkával. Ez a „pihenés” most tényleg rólam szól. Nem szabad a múltra gondoljak és a keserűségre. Önfeledten élveznem kell minden percét, pont úgy, mint az itteni embereknek.

-1054. Scráf nyarának második hónapja és harmincegyedik napja. - 

Tudtam, hogy előbb utóbb el fog jönni ez a nap is. A nap, amikor már nem alszunk külön ágyban. A nap, amikor be kell teljesítsem hitvesi kötelességem. Több,mint egy éve vagyok Erick felesége. Ő pedig azóta sem ért úgy hozzám… mint ahogy ma sem.
Viszolyogtam az együtt alvás gondolatától, most mégis kétségekgyötörnek… Talán az arcát és testét ért csapás máshová is kihatott? Miért érzek egyre nagyobb bűntudatot iránta? Azt hiszem, mégsem gyűlölöm őt annyira, mint hittem…de mégis…ő nem Edward és soha nem is lesz az.

- 1054. Scráf nyarának harmadik hónapjának első napja. -

Egy hete vagyunk Gevennben én pedig alig írtam pár sort. Nem tudom mi van velem… Olyan fura az egész. Tudom, hogy nem szeretem őt. Minden porcikám visszakozik. Mégis… Mégis valahogy kezdem kicsit megkedvelni…? A bűntudat miatt lenne? Vagy azért, mert már alig beszélek másokkal és most jól esik, hogy valaki figyel rám? Gevenn valóban gyönyörű. Szinte állandóan süt a nap. Nem is hittem, hogy Északon ilyen meleg is lehet. Szinte csak egy lenge ruhában lehetek egész nap. Erick is élvezi ezt a jó időt, bár az arcának nem hiszem, hogy jót tesz ez a sok napfény.

- 1054. Scráf nyarának harmadik hónapjának hatodik napja. -

Hogy is kezdjem…Hmm…Szóval tegnap, mikor az egyik hídon sétáltunk, messzire küldte az őröket, hogy csak kettesben legyünk. Először megijedtem, hogy mire készülhet, de csak gyöngéden megfogta a kezem.
Együtt néztük végig, ahogy az emberek dolgoznak a város újjáépítésén, majd lassan a naplementét. Valóban romantikus volt, pont, mint a regényekben. Rég éreztem már ilyet… Azt hittem Edward után már soha nem is fogok… De megtörtént… Megcsókoltam… és úgy érzem ez most őszinte volt.

-1054.Scráf nyarának harmadik hónapjának hetedik napja. -

 A gevenni építészet még így, a romokkal együtt is egészen lélegzetelállító. Szinte csak kapkodom a fejem, olyan sok a látnivaló. Mostmár értem miért jön ide annyi művész. Erickkel kézen fogva sétálunk már mindenhová, mint egy valódi házaspár. Király és királyné. Az emberek hajlonganak előttünk. Csináltuk már ezt Leyhenben is, de ez most valahogy más. Most valóban a királynőjének érzem magam. Olyan mintha már nem is önmagam lennék. Mintha csak kívülről látnám magam. Ez már nem az az Emma, aki elszökött volna Edwarddal… Nagyon fura gondolatok kavarognak bennem…Az előtt már azt hittem, nem is tetszem neki, boldog voltam, hogy a szajháival hál… mégha kicsit idegesített is a dolog…de ez a nászút… ez a születésnap…ez most meggyőzött róla…háh tiszta bolond vagyok.
Erick nem csak türelmes és figyelmes tud lenni, de odaadó is. Az istenek biztosan gúnyt űznek most velem…

- 1054.Scráf istennő nyarának harmadik hónapja, nyolcadik napja. -

 A bő kéthetes nászutunk hamarosan a végéhez ér. Sosem hittem volna, hogy valaha ezt fogom mondani, de nem akarok elmenni. Olyan szép itt minden. Mintha hátra hagytam volna minden fájdalmat Leyhenben… Még Emilyt is…
Ő az én kis egyetlenem, mégis csupán fájdalom veszi őt körül miattam… minden borzalom, ami a megszületése körül történt…nem tudok elmenekülni előlük…Egyszerre jelenti a világot számomra, ugyanakkor mindig a sírás kerülget. Ahogyan most is…A szemeiben valahogy folyton Edwardot látom…El kell mostmár felejtenem őt. Meghalt. Ahogyan apa is…

Én Erick felesége vagyok. Esenworth királynője. Kötelességgel tartozom a népért. Ezt el kell mostmár fogadnom, ha tetszik, ha nem. Nővé kell érnem. Valódi királynővé kell válnom. Nem élhetek a múltban!

- 1054.Scráf nyarának harmadik hónapjának tizedik napja. -

 Az utolsóbejegyzésem írom itt Gevennben.
Az éjszaka, mint mindig, bársonyosan hűvös. Szinte simogatja a csupasz bőröm…ahogyan nemrég még Erick…Igen, megtettem és nem kényszerített. Én akartam.
Fura mód még jó is volt. Jobb, mint ahogyan gondoltam…Azt viszont tudom, hogy nem fogom tudni teljesen átadni neki magam.
Talán majd egyszer…Sok év múlva…De Erick nem Edward és soha nem is lesz az. Én és Emily viszont még élünk és nekem ezt kell mostmár észben tartanom… felelősséggel tartozom magunkért. El kell engednem a múltat. El kell engednem Edwardot…

Könnyes szemekkel írom ezt most le, de…  El kell engedjelek, szerelmem. Elengedlek… Egyszer talán majd találkozunk a túlvilágon…és ott…és ott talán majd olyan életet élünk, amilyet mindig is megérdemeltünk volna…de az istenek ezt az utat jelölték ki nekünk…egy másik életben talán megadatik majd…ha pedig a túlvilágon találkoznánk, remélem megértesz …megérted miért tettem és teszem mindezt…
Szeretlek Edward…
a te Emmád.

 - 1054. Scráf istennő nyarának harmadik hónapjának tizenharmadik napja. -

A teljes könyv, Zárt Birodalom, megvásárolható a honlapunkon e-könyv formátumban vagy limitált példányszámban a Libri könyvesboltokban!

Adatkezelési információ